Zöld Busz Program – Hír TV

2020.08.13 | Interjúk

Magyarország klíma- és természetvédelmi akciótervének kiemelt célkitűzése a közlekedés zöldítése. Ennek keretében hirdették meg a Zöld Busz Programot, melyre tíz év alatt 36 milliárd forintot fordít a kormány. A mintaprojekt elindítását jelentették ma be Zalaegerszegen, ahol nyolc város vezetőjével írt alá együttműködési megállapodást Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A helyszínről Frauenhoffer Márta tudósított.

Így, azaz minden zaj- és környezetterhelés nélkül indul az elektromos meghajtású autóbusz. Az első modellekkel Debrecen utcáin találkozhatnak majd a járókelők néhány hét múlva. A hajdú-bihari megyeszékhely mellett további hat megyei jogú és egy vidéki nagyvárosban mutatnak be e-buszokat egy mintaprojekt keretében. Erről írt alá együttműködési megállapodást az érintett városok vezetőivel Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

 A tíz éves Zöld Busz program megvalósítására 36 milliárd forintot irányzott elő a kormány. Ebből első körben a szemléletformálás valósul meg, majd megkezdődik a régi, környezetszennyező buszok cseréje.

A Zöld Busz program 2020-2021-es forrásainak kiosztását célzó pályázati felhívás várhatóan október 15-én jelenik meg.

Első körben 4,2 milliárd forint támogatási keretösszegre pályázhatnak az önkormányzatok.

(Hír TV)

.